Az aranyosgerendi (Luncani) Kemény kastély

Az Aranyos (Arieș) folyó partján, Kolozsvártól (Cluj Napoca) 50 km-re, Aranyosgerenden (Luncani) áll egy épület, amely az idő könyörtelen múlásáról tanúskodik. Több mint nyolc évszázadnyi történelmet rejtegetnek a Kemény-Bánffy-kastély falai, amelyek, ha beszélni tudnának, oly régmúlt időkről mesélnének, hogy elménk ma már aligha tudná elképzelni.

Aranyosgerend (Luncani) története szorosan kapcsolódik a kastély és a hozzá tartozó birtokok történetéhez, mivel a falu lakói évszázadokon át a birtok jobbágyai voltak. A kastélyt birtokló családok sorsa egybeolvadt a nagy történelemmel, és minden fontosabb esemény egy-egy fejezetet képvisel a kastély történetében.

A Kemény nemzetségből származó nemesek meghatározó szerepet játszottak Erdély sorsában, és a kastélyt uraló személyiségek közül kiemelkedik Kemény Lajos fejedelem, akit a kor egyik legjelentősebb politikusának tartottak. A 19. században egy másik nagy nemesi család, a Bánffyak uralma alá került, de rövid virágzás után a háborúk és a kommunizmus helyrehozhatatlanul megtépázta.

Ma már csak a sebeket láthatjuk, de a Kemény-Bánffy-kastély ennek ellenére is hosszasan mesél egy rég letűnt nemesi életről, amelyet érdemes végighallgatni!

Fénykorában - a 17. században, a Kemeny család uralma alatt - a kastély bejárata ugyanott volt, mint napjainkban, de a kastélyt körülvevő kőfalon keresztül egy hatalmas kapu is védte. A kapu közelében két megfigyelő- és védőtorony is állt. A várkerítésen belül különböző melléképületek, az udvarbíró és a várgróf lakosztálya, egy kút és több istálló volt. A kastély területén sok ló volt, amelyeket lovaglásra és kocsivontatásra használtak. 

A vár közelében volt egy börtön, amelyet a környéken elfogott gazemberek fogva tartására használtak. A kikapcsolódáshoz az Aranyos (Arieș) területéhez közeli füves kert szolgált, amelynek közepén egy emelettel fedett szerkezet állt, ahol gyakran legeltek lovak. Volt egy zöldségeskert is, amely a várkonyhát szolgálta, valamint két kis tavacska, amelyek az Aranyos (Arieș) folyó közelében helyezkedtek el. A szomszédos, túlnyomórészt fából, nádból és agyagból épült épületek a háziállatok: szarvasmarhák, sertések és szárnyasok számára szolgáltak hajlékul. Egy másik fontos épület, a magtár jelentős mennyiségű gabonát tárolt. A birtokhoz tartozott egy esztena is a falu szélén, az Aranyos (Arieș) partján, ahol mintegy 80 juh kapott helyet.

A kommunista rendszer bevezetése jelentősen felborította a falu társadalmi egyensúlyát. A parasztok nagy része csatlakozott a kommunistákhoz, és ellenséges magatartást tanúsított a nagybirtokosokkal szemben, amit a szovjet csapatok jelenléte is ösztönzött. Bár a kastélyt nem vette át az állam, az aranyosgerendi (Luncani) mezőgazdasági termelőszövetkezet székháza lett, és a Bánffy családot 1949-ben kilakoltatták.

Az elmúlt években a kastély és a melléképületek állapota jelentősen leromlott. 1989-ben már csak a malom, a kőből készült magtár és egy istálló állt, amelyek sürgős helyreállításra szorultak.

Kemény József, magyar történész, báró Kemény Farkas fia volt, édesanyja, Terézia pedig Batthyány Ignác püspök nővére. Tanulmányait a kolozsvári (Cluj Napoca) piarista gimnáziumban végezte. Kemény arról ismert, hogy szerzett egy akvarellt, amely grafikusan ábrázolta Vitéz Mihály sírját, ahogyan azt Doamna Stanca a 17. században építtette.

Az ő nevéhez fűződik az 1661-ben Isztambulban (Istanbul) pestisben elhunyt Johannes Lutsch nagyszebeni (Sibiu) polgármester naplójának publikálása is. 1795-ben ő finanszírozta az aranyosgerendi (Luncani) ortodox templom (Biserica Sfinții Arhangheli) építését a román közösség számára. Keményt az aranyosgerendi (Luncani) Kemény-kastélyban érte a végzete, ahová el is temették.