Az enyedszentkirályi (Sâncrai) Bánffy-kastély

Az enyedszentkirályi Bánffy-kastély az erdélyi barokk nemesi rezidenciák pompáját tükrözi. A XV. században épült impozáns épületegyüttes egy virágzó korszakot idéz, hiszen egykor teljesen önállóan működött, akár egy falu a faluban.

Az egyik helyi legenda szerint két évszázaddal ezelőtt, amikor Bánffy Alberttel sétált, egy barátja a Berettyó folyó túlsó partján haladva, a sűrű, dzsungelszerű nádast figyelve tréfásan megkérdezte a bárótól: „Mi van itt?”. Brazília?”. Még ma, 200 év elteltével is a falusiak nyelvük élő részeként őrzik a mondást: a Berettyó déli része a falu, az északi részét pedig Brazíliának hívják.

A Bánffy-kastély belső tere, egy valóságos kincsesbánya, szintén érdekes múltat rejt. Impozáns könyvtára több mint 2000 kötetnek adott otthont, köztük ritka kiadványoknak, és úgy tartják, hogy a zongorateremben írta meg báró Bánffy György a legismertebb dalát, a Kék nefelejcset.

Az idő múlása azonban nem kerülte el ezt a mesebeli helyet sem. Ma a kastély büszkén őrzi egykori pompájának nyomait, de a múlt árnyai ott tükröződnek minden szegletében.

---

Rövid történelmi áttekintés

Arról, hogy mikor épült a Bánffy-kastély, nincsenek pontos adataink. Nem ismert az sem, hogyan került a régi családi birtok báró Bánffy György és felesége, Wesselényi Zsuzsanna birtokába. Az azonban bizonyos, hogy a rezidencia kapuján elhelyezett, a családi címerük fő ábrázolásaival (a kardos griff és a sellő) díszített késő barokk urna alapján feltételezhetjük, hogy ők építették a barokk kastélyt, valószínűleg 1764-ben kötött házasságuk után.

Az újabb történetből kiderül, hogy 1936-ban Bánffy Albert eladta a kastélyt a református egyháznak. Azóta művelődési központként és moziként működik, és egyike a falu fiataljai által látogatott helyeknek. A második világháború után a kastélyban szülészet, orvosi rendelő és a fogyatékkal élő gyermekek számára fenntartott speciális iskola működött. Mára ragyogását elhalványították az idő nyomai, de falai még mindig mesélnek a múltról.

Bár napjainkban a Bánffy-kastély belső terei nem tükrözik dicső múltját, egy 1887-es leltár alapján el tudjuk képzelni, hogyan nézhetett ki a kastély annak idején. 

Az épület meghatározó központi helyisége az emeleten lévő tágas szalon volt, amelyet az ebédlő és a férfi társalgó, pontosabban a biliárdszoba szegélyezett. Figyelemre méltó itt a kastély egykori tulajdonosainak és őseinek portréit tartalmazó képtár a falakon, valamint a zongoraszoba. Bár az említett leltárban egyáltalán nem szerepel, a helyi irodalomtörténeti források is említést tesznek egy körülbelül 2000 kötetes könyvtár létezéséről, számos ritka kiadvánnyal.

Lenyűgöző volt a kastély udvara is, amelyet a XVIII. század végén angol kertek mintájára parkként alakítottak ki. Az arborétum értékes kelet-ázsiai fafajokat tartalmazott, amelyek nemes megjelenést kölcsönöztek a rezidenciának.